- - - - - -
2024. december 06. péntek

 

 

 

 

 

 

 

Sióagárd története

 

Sióagárd a Mezőföld déli csücskén, a Sió és Sárvíz közötti hátságon, a megyeszékhelytől, Szekszárdtól nyolc kilométerre fekszik. A síkra épült falu mellett magasodik a Leányvár, a hegyhát legdélibb nyúlványa, mögötte a szekszárdi dombok látszanak.

Az első emberek megjelenésében, majd évezredekkel később a falu kialakulásában a víznek, a Sár vizének volt meghatározó szerepe. Akkor a vidék hatalmas kiterjedésű, többé-kevésbé összefüggő mocsárvilágot alkotott. Előkerültek olyan edénytöredékek, melyeket a vonaldíszes kultúra jellegzetes, bekarcolt mintái ékesítettek. A vidék különösen gazdag bronzkori leletekben. Nemcsak tárgyak, hanem kora bronzkori házak nyomai is előkerültek a falutól pár kilométerre.

A középkorban fejlett tógazdálkodás és halászat folyt itt. A XVIII. században megkezdődött a vízszabályozás, mely Agárd számára is megnyitotta az utat a mezőgazdasági termelés előtt. Tudni kell azonban, hogy a Sárvíz egész völgyére jellemző mezőségi talaj nem túl jó minőségű, művelése még a mai agrotechnika számára is nehézséget jelent. Az állattartás feltételeit a falu szűk határai igencsak megnehezítették.

A török hódoltság idején a tizenöt éves háború pusztítása jóvátehetetlen volt a falu életében. A magyar népesség teljes egészében elhagyta. A konszolidációt elősegítendő a törökök az elhagyott faluhelyet délszláv telepesekkel telepítették be. Agárd 1715-re települt újra, százszázalékosan rác népességgel. Az első magyarok az 1720-as évek végén telepedtek le a községben, a tótokkal együtt. Utóbb a rácok egészében elvándoroltak, így összeállt a falu mai korra jellemző magyar népessége.

A Rákóczi szabadságharctól az 1848-as forradalomig megteremtődtek annak a békés fejlődésnek a feltételei, melynek során benépesültek az elhagyott falvak, megszelídült az elvadult táj. 

A mezővárosi fejlődés feltételei itt soha nem alakultak ki, a természetföldrajzi tényezők együtthatásának köszönhetően.

1879-ben ért véget a birtokrendezés a szekszárdi uradalom és a község között, melynek eredményeképpen részletekig menően tisztázták a tulajdonviszonyokat. A mezőgazdaság tőkés átalakulása, a feudális kötöttségek felszámolása a parasztgazdaságok számára a fejlődés új lehetőségét kínálta. A XIX. század végén indult polgárosodás lassú lépésekkel indult Sióagárdon, a paprikatermelésből befolyó extra jövedelemnek köszönhetően átalakult a falu képe is. Új házak épültek, rendezték az utcák vonalvezetését, artézi kutat fúrtak; és ebben a korszakban alakult ki a jómódú középparasztság ízlésvilágát és vagyoni helyzetét tükröző jellegzetes agárdi viselet is, amely a bor és a paprika mellett a község egyik ismertetőjelévé vált.

A meginduló fejlődést a háború és a forradalmak törték meg. 1945 után a termelőszövetkezeti mozgalom felszámolta a parasztgazdaságokat, a nagyüzemi termelési módszerek mellett egyre kevesebb munkáskézre volt szükség, a közeli megyeszékhely vonzása pedig az ipartelepítések miatt egyre erőteljesebbé vált.

Napjainkra egyre többen költöznek a városközeli, természeti szépségekben és kulturális hagyományokban gazdag faluba, Sióagárdra.